A XIX.század közepéig számtalan
próbálkozás volt a lőfegyverek tűzgyorsaságának növelésére, de egyetlen
megoldás sem volt igazán működőképes (ne feledjük, hogy ekkor még nem
voltak fémből készült hüvelyek!), a leghasználhatóbb még mindig az
volt, hogy több fegyvercsövet összefogtak, és egyenként megtöltötték,
majd elsütötték őket.
1862-ben, Indiana államban Richard Gatling szabadalmaztott egy olyan
megoldást, amelyel áthidalhatta ezt a problémát. Elvének lényege az,
hogy több (általában 6-10db) csövet egy forgó tengelyre szerelnek,
minden csőnek saját, kombinált zár- és elsütőszerkezete volt, amelyeket
a forgás közben hornyokkal ellátott dob működtettet. Az tengelyt egy
fogaskerékáttétellel hajtották meg, kézzel. Ahogy a cső forgott,
először egy lőszer pottyant a zárba, ahogy forgott tovább a fegyver,
először a zárt a helyére tolta a dob, miközben egy kiképzett horony a
zár végén lévő karmantyút elkapta, és felhúzta (a zárban az ütőszeget
egy rugó kényszerítette előre, az ütőszeg végén volt ez a bizonyos
karmantyú, így a rugó ellenében húzta fel azt a horony). Ahogy forgott
tovább, a horony végén a karmantyú kiszabadult, és az ütőszeget a rugó
előre kényszerítette, az pedig elsütötte a lőszert. Tovább forogva a
zárszerkezet hátra mozgott, kihúzva, majd kidobva az üres hüvelyt, így
készen állt, hogy az egész előröl kezdje. A működési elv egyik nagy
előnye, hogy teljesen működésbiztos: ha a lőszer valamiért nem is sült
el, az nem befolyásolta a működését, hanem szépen kivetette azt. A
lőszert a gravitáció segítségével, felülről adagolták.
Gatling javított változatra vonatkozó
szabadalmi rajza, 1865-ből.
Alul jobbra látható a zárszerkezet. (Klikk a nagyobb képért)
A Gatling-fegyver működési vázlata.
Az első fegyver .58 kaliberes, papírhüvelyes, peremesgyújtású lőszert
tüzelt, de a papírhüvely sok problémát okozott. Ettől függetlenül a
fegyver akkoriban döbbenetes, 200 lövés/perc elméleti tűzgyorsasággal
rendelkezett. 1867-ben Gatling fémhüvelyes lőszerre tervezte át a
fegyvert, és ezt a változatott az amerikai hadsereg is megvásárolta,
50db .50 kaliberes (12,7mm), illetve 50db 1 hüvelykes (25,4mm)
változatban. A fegyvereket fakerekes állványra helyezték, és a
harctérre lovak segítségével jutatták el. 1870-ben Gatling saját céget
alapított (Gatling Gun Company néven) a fegyverek gyártására, és jól
ment a bolt, nemcsak az amerikai hadsereg, de az európai országok is
vásároltak a fegyverből, többek között széles körben elterjedt az angol
fegyveres erőknél. A fejlesztések nem álltak le, többek között
kifejlesztettek egy dobtárat, amelybe 400 lőszer fért, illetve
javítottak a tűzgyorsaságon (1882-ben már 1200 lövés/perc elméleti
tűzgyorsaságot is elérték) és a megbízhatóságon is. A Gatling-fegyver
diadalmenetét Hiram Maxim állította meg, amikor 1885-ben az angol
hadseregnek bemutatta teljesen önműködő géppuskáját.
Egy 1883-ban gyártott Gatling-fegyver
M61A1
A XIX.sz végén, XX.sz. elején a Maxim-géppuska teljesen kiszorította a
Gatling-fegyvert, 1911-ben az amerikai hadsereg is kivonta őket. Ezek
után a működési elv csipkerózsika álmát aludta, egészen 1946-ig, amikor
a második világháború tapasztalatai alapján a légierő igényt tartott
egy, a korábbi fegyvereknél nagyobb tűzgyorsaságú eszközre, mivel
belátták, hogy az akkor álltalánosan használt 6db .50 kaliberes
géppuska nem volt ideális megoldás (az amerikai sugárhajtású
vadászgépek még az 1950-es években is ilyen fegyverzetett kaptak!). A
General Electric kapta a megbízást, melyet "Project Vulcan"-ra
kereszteltek. 1950-ben készültek el az első próbaverzióval, amely még
.60 kaliberes volt, később 20mm-es és 27mm-es változat is elkészült, és
a légierő kemény tesztelésnek vetették alá, majd 1956-ban
rendszeresítették M61 'Vulcan' néven mind a légierőnél, mind a
hadseregnél. Az M61 működési alapelve azonos a Gatling alapelvével, de
a meghajtást hidraulikus vagy elektromotor biztosíthatja - teljes
tűzgyorsaság esetén 35 lóerőt kell kifejteniük. Tűzgyorsasága
állítható, a két beállítás 6000 illetve 4000 lövés/perc.
Az M61A1 főbb adatai:
Lőszer: 20x102mm
Hossza: 1.83 m
Tömege: 120 kg
Torkolati sebesség: 1036 m/s
Elméleti tűzgyorsaság: 6600 lövés/perc
Effektív lőtávolság: ~1600 m
A Vulcan igen sikeresnek bizonyult, és több hasznos tulajdonsággal is
rendelkezett. Egyfelől a már említett megbízhatóság, miszerint egy
besült lőszer nem akasztja meg a fegyver működését, másfelől a fegyver
élettartama is nagyobb, hiszen ha egy fegyvercsőből 10.000 lövést lehet
leadni, mielött cserére szorulna, a Gatling fegyver esetén ez a cső
számával szorzandó, tehát egy 6 csövű változat 60.000 lövést adhat le,
mielött cserélni kellene. A másik előnye szintén a csövek megnövekedett
számából következik: a csövek hőfelvétele is kontrolálható, hiszen 6000
lövés/perc tűzgyorsaság mellett is csak 1000 lövés jut percenként 1-1
csőre. Persze hátrányai is akadnak, elsősorban az, hogy bonyolult a
felépítése és a karbantartása (és ebből fakadóan az ára), valamint a
nagy tömeg. 1960-ban felmerült, hogy készüljön egy kissebb méretű
változat, a helikopterek illetve a kissebb repülőgépek számára. Az M61
csökkentett méretű változata az akkori szabvány kézifegyver-lőszert, a
7,62x51mm NATO tüzelte, és M134 'Minigun' néven állt rendszerbe
1962-ben.
M134
Az M134 hamar bevetésre került Vietnam felett, ahol a helikopterek
fegyverzetében rövid idő alatt kiváltotta az M60 géppuskát. Az UH-1,
OH-6,
OH-58, majd az AH-1 gépeken megjelent gatling-géppuska jól helyt állt a
harctéren, és mind a mai napig az amerikai katonai szállítóhelikopterek
fő fegyvere. A helikoptereken jellemzően egy 2000 lőszert befogadó
lőszertároló "eteti" az M134-et.
M134 főbb adatok
Lőszer: 7.62x51 mm NATO
Csövek száma: 6
Tűzgyorsaság: 3000 - 6000 lövés/perc
Tömege: 18.8 kg
Működési mód: Elektromotor
Hossza: 801 mm
Csőhossz: 559 mm
Csőtorkolati sebesség: 869 m/s
A tüzeléskor fellépő reakcióerő (visszarugás): 120 kg (~1.2kN)
A hadsereg még az 1970-es években igényt formált az M134 egy könnyebb
változatára, amely az új 5.56x45mm NATO lőszert tüzelte volna, és a
gyalogos egységek tűztámogatására szerették volna használni, akár az M2
nehézgéppuska helyett. Ennek a tervnek az XM214 'Microgun' vagy
'Mini-Minigun' lett a végeredménye, ez 12,25kg-ot nyomott, és egy
háromlábú állványra szerelve lehetett vele tűzelni, tűzgyorsasága pedig
400-4000 között volt változtatható. A fegyvert két katona szállíthatta
volna, és 1000 lőszerrel együtt a teljes rendszer 38.6kg-ot nyomott. A
sereg végül nem tartott igényt a fegyverre.
GAU-8/A és lőszerei
Az amerikai Gatling fegyvereknél még egy változatot nem lehet kihagyni,
mégpedig a GAU-8/A 'Avenger' gépágyút. Ezt az 1970-es években
fejlesztették ki, kifejezetten egy csatarepülőgép számára. A tenderen a
Fairchild Republic A-10 'Thunderbolt II.' győzött, és ez kapta meg ezt
a tényleg félelmetes fegyvert. A GAU-8 nem egyszerűen egy felnagyított
M61, mivel úgy túl nagy és nehéz lenne, így az egész rendszer igen
kompaktnak és könnyűnekkellett lennie, hogy elférjen a repülőgép
törzsében. Eltérő a zárszerkezet kialakítása, hogy minél rövidebb és
könnyebb legyen, 'szűkebben' van elhelyezve a 7 cső, hogy kissebb
legyen az egész fegyver átmérője, de még a hüvelyeken is spóróltak:
aluminium ötvözetből készülnek, hogy így is súly takarítsanak meg. Az
Avenger mindezek ellenére viszonylag pontos, legalábbis egy
Gatling-gépágyúhoz képet: 1800 méterről a lövések 80%-a egy 6.1 méteres
körön belül van (azért valljuk be csendben: szép kis szórása van....).
A gépágyúhoz háromféle lőszert rendszeresítettek, egy TP (gyakorló),
egy HEI (robbanó-gyújtó) és egy API (páncéltörő-gyújtó) tipust, az API
esetén a lövedék magja gyengített urániumból, vagyis U-238-ból áll (az
U-238 radioaktivitása elenyésző, de mint nehézfém, erősen mérgező).
Egy-egy lőszer az Avenger-hez mintegy 290mm hosszú és 0.7kg-ot nyom.
Betárazáskor minden negyedik páncéltörő lőszer után egy robbanó-gyújtó
lőszer jön.
A GAU-8/A főbb adatai:
Lőszer: 30x173mm
Csőhossz: L/80 (2299mm)
A rendszer teljes hossza: 5.06 m
A GAU-8/A tömege: 281.2 kg
A rendszer teljes tömege töltve: 1830kg
A tüzeléskor fellépő reakcióerő (visszarugás): 40 kN
Torkolati sebesség: 988-1,052 m/s
Elméleti tűzgyorsaság: 4200 lövés/perc
Effektív lőtávolság: ~1600 m
Lőszertároló: 1174 lőszer
GSh-6-23M
AK-630 fegyvertorony GSh-6-30K gépágyúval.
A hidegháborúban a szovjetek is alkalmazni kezdték a
Gatling-gépfegyvereket, elsősorban repülőgépeken (pl. GSh-6-23M, a
MiG-31 vadászgépen), helikoptereken (pl. YakB-12.7, a Mi-24 legtöbb
változatán) illetve hadihajók fedélzetén (pl. AO-18, a legtöbb
szovjet/orosz felszini hadihajón megtalálható)
A szovjetek azonban más megközelítést alkalmaztak, a legtöbb
változatnál a fegyver működtetéséhez (forgatásához) az energiát a
lőporgázokból nyerik, így könnyebb lehet, illetve nagyobb
tűzgyorsaságot lehet elérni, de a működése megbízhatattlanabb is
egyben. E megoldásnál piropatronok segítségével végzik a 'csőre
töltést', illetve működési rendellenességnél (pl. egy besült lőszernél)
is ezzel forgathatják tovább a csöveket, a GSh-6-23M (orosz jelölése
9-A-768) esetén például 10 ilyen piropatron áll rendelkezésre. A
hadihajókon alkalmazott 30mm-es GSh-6-30 gépágyúnál a csőköteg körül
egy vízhűtést helyeztek el, hogy a csövek ne hevüljenek túl. A GSh-6-30
(más néven: AO-18)-at használja az AK-630 (1db) és a 'Kasthan'
(2db) de ennek egy változatával repül a MiG-27 csatarepülőgép is.
GSh-6-23M főbb adatai
Lőszer: 23x115mm
Tömege: 76kg
Teljes hossza: 1.4m
Elméleti tűzgyorsasága: 10000-12000 lövés/perc
Torkolati sebesség: 690-740m/s
GSh-6-30K (hajófedélzeti változat) főbb adatai:
Lőszer: 30x165mm
Elméleti tűzgyorsaság: 5000 lövés/perc
Torkolati sebesség HE lőszerrel: 890m/s
A Gatling-géppuskánál nem lehet elmenni amellett, hogy Hollywood is
"rátalált" a fegyverre. Az első bemutatkozása az 1987-es 'Predator' c.
filmben volt, ahol egy erősen átalakított M134-et használt Jesse
Ventura szinész/wrestling birkózó (jelenleg pedig Minnesota állam
kormányzója). Ez át lett alakítva direkt a film céljaira, hogy
vaktöltényel is működhessen. A 4kW-os elektromotort a szinész nadrája
alatt elvezett elektromos kábel látte el árammal, és védőmellényt
viselt a repkedő hüvelyek miatt. A Termiátor második részében ugyan ez
a fegyver szerepelt immár Arnold Schwarzenegger (immár szintén
kormányzó) kezében. A filmek által sugaltakkal ellentétben, az M134 nem
alkalmas semilyen szinten kézifegyvernek. A tömege üresen is kb. 19kg,
emellett még el kellene látni árammal, ami ilyen szinten akumulátorokat
jelenthet (számoljunk 10kg-al, bár ez erősen optimista becslés) és
lőszerrel (1000db 7.62x51mm NATO lőszer tömege durván 17kg, ehez még
jön a heveder és a lőszertároló tömege, legyen mondjuk összesen 25kg),
az egész hóbelevanc nyom úgy 54kg-ot, optimista becslésem alapján. Hát
bizony nem árt, ha minimum olyan fizikummal rendelkezünk, mint Jesse és
Arnold fénykorában, ha ezt szeretnénk cipelni. A gond azonban akkor
kezdődik, ha lőni is szeretnénk vele. Az M134 ugyanis mintegy 120kg-os
(~1200 Newton) visszarugással rendelkezik. Namost ezt azonban már senki
sem fogja meg a valóságban...
A végére két kép a 'Predator'-ból:
|
